Vikikém, tegnap este a kertben, olyan különös érzés fogott el, mintha valóban ott álltál volna mellettem....még halottam is a nehézkes lélegzésedet, és érezhető volt a levegőben az édeskés parfömöd illata...még a kutyám, Steffi és lerökönyödött egy kis időre, és behúzott farokkal, bámult bele a sötétségbe, majd szűkölni kezdett, de nem félelemmel, hanem inkább ahogy szűkölni szokott, ha valami ismeretlennel találkozik, és elbizonytalanodik...... Talán nem csak beképzeltem ? Ezt ezen a világon nem tudja megmondani senki sem....
Hihetetlen gyorsasággal múlnak a napok...közeledik a tavasz... A kertben már nyílnak a hóvirágok, és a rügyek is duzzadnak.... még 2-3 hét és elkezd sok minden virágozni.
Nincs egy nap hogy ne gondolnék rád......Nem érdemelted ezt a sorsot még akkor sem, hogy neked is voltak hibáid....De talán adatik még lehetőség egy újra kezdéshez....és talán akkor majd jobban alakul minden az elkövetkezendő életedben.
Szeretettel:
Anyu
