Drága Viki,
Ma és holnap emlékeznek meg a már elhunyt szeretteikről az emberek. Mint minden nap, ma is gondolok rád, meg a többiekre is, akik már szintén el mentek e világról.Az idén sem tudtam kilátogatni az Erdőbe hozzád. Már nem egszerő nekem az utazás. Megöregedtem. Az állataim felügyeletét sem vállalja senki, Öket sem hagyhatom ellátatlanúl, bezárva hosszabb ideig. Nem érdemelnének meg ilyen bánásmódot, ezek a hűséges lények.
A napokban megint veled álmodtam, megint olan valósnak tűnt. Talán valóban meglátogattál...... vidámak voltunk, nevetgéltünk..... Hiába múlnak az évek a gyász nem enyhül, A hiányod pótolhatatlan nekem.
Vigasz , hogy a kis dédunokámnak Anastasiának a napokban kistestvére születik. Egy kisfiú. Remélem szerencsésen túl esnek a születésen.
Sajnos a családdal kevés a kapcsolatom. Mindenki dolgozik, meg magukkal vannak elfoglalva... na meg már nem Bécsben lakom, hanem távolabb. Az ottani költségeket a kis nyugdjamból nem tudtam volna fedezni egyedül.....De amúgy is, az az érzetem, sőt bizonyos vagyok benne , hogy nemigen hiányolják a társaságom....Pedig senkivel sem tettem rosszat.... A szókimondásom pedig becsületes, és jóindulatú...Nem szeretem a sunnyogást, a hízelgést, a hazudozást, vagy elhallgatni a dolgokat..Nem vagyok hibátlan ember, de a többiek sem azok..Én már csak ilyen vagyok, és ha 70 évig ilyen voltam, ezután sem fogok megváltozni.
De azért majd csak sikerül eljutnom valahogy hozzád az Erdőbe az örök otthonodba. A lámpácska lángja minden nap ég érted, és virágokkal díszítem a fényképedet.
Legyél boldog odaát, legyen nyugalmad békés, amiből az evilági életedben olyan kevés jutott.
Örök szeretettel:
Anyu
