3 év és 11 hónapja hogy lezártad szemeid, örökre....még ma sem tudom igazán felfogni..... ez csak amolyan rémálom lehet....ez nem lehet igaz....gondolom sokszor.
Nagy igazságtalanság volt a sorstól, hogy ez a szörnyü betegség lett a végzeted.... Hiszen te mindenkihez csak jó voltál, mindenkinek segitettél, ha megkértek, és kiálltál értük....sajnos olyanokra is pazaroltad energiád, szereteted, akik ezt nem érdemelték meg, és a sok jóért, rosszal viszonyultak hozzád. Bármilyen nehéz is volt a sorsod, mindig tudtál mosolyogni, és humoros megjegyzésekkel gyözted le az eléd vetett akadályokat....
Most már nincs semmi értelme bármit is felvetni, hiszen a történeted végén már ott van a pont. De nekem mint anyának marad az égetö kérdés életem végéig, hogy miért is nem szivlelted meg az intő és a téged óvó jó tanácsokat...... talán akkor elkerülhető lett volna ez a korai vég? ...De hát már ennek a kérdésnek sincs semmi értelme, jelentősége......hiszen a halál megváltozhatatlan és nincs visszaút....
Talán van egy "odaát", vagy tán egy "újra születés" ? Lehetőség egy találkozásra, viszontlátásra, vagy egy újra kezdésre, egy új életben?
Készülök Bécsbe, meglátogatni téged az Erdőben. Ott ahol békét és nyugalmat találtál.
Anyu
