Drága Viki!
Ezelőtt 6 éve vasárnap volt életed utólsú napja. Utóljára láthattad még a napot felkelni és lenyugodni....a hajnali órákban úgy félhárom körűl végleg lehunytad szemeid, és elhagytál minket ......
Életem legborzasztóbb napjai voltak, minden pillanata, mozzanata úgy él bennem, minha csak tegnap történtek volna......
Akkor még az utólsó óráidban sem voltam képes elhinni hogy vége van az életutadnak.....sőt még ma is felfoghatatlan a számomra, hogy már nem létezel ezen a világon.....
Jó hinni abban, hogy talán másutt, egy más, nekünk élőknek ismeretlen világban
talán a lelked, az ami a lényed lényegét és nagyszerűségét határozta meg tovább létezik. Vigasz arra gondolni, hogy talán mégis van és lesz egy találkozás valahol, valamikor....
Tudom egyszer mindenkinek mennie kell... de a sors igazságtalan volt veled: az a szörnyű betegség, amely túl korán végzett életeddel, nem érdemelted meg. Hiszen mindenkihez csak jó voltál, mindenkinek segítettél, és rengeteget dolgoztál...de a jóhiszeműségedet, szeretetedet sajnos egyesek kihasználták....és károdra befolyásoltak....
Történetednek már vége van, nem is lehet rajta változtatni, hiába is elmélkedek már ezen.... Lesz-e újabb esélyed? ....Ezt egyetlen élő sem tudja....
Remélem odaát megtaláltad a nyugalmadat, a sok evilági szenvedés helyett boldogság vesz körül.
Nekem pedig itt maradt a gyász, a hiányod, amit életem végéig fogok magammal cipelni.
Friss rózsákat raktam a fényképed elé, és érted égnek a gyertyák.... fényük és melegük vigyék el hozzád a szeretetemet.
Örök szeretettel:
Anyu
